A banki malmok lassan őrölnek, nagyon lassan. Február elején, megérkezve Londonba, a bankszámla ügyintézésekor csakúgy poénból beadtam az önéletrajzomat, ugye bármilyen meló jó lett volna. Nyilvánvalónak tűnt, hogy megy a kukába, de ha csak 1% az esély, hogy felhívnak, már megért 2 darab a4-es papírt. Nagyobb az esély, mint a lottó ötösre:)

Nos jelentem, július nyolcadika van, kereken 5 hónap telt el azóta, és private number villogott a telefonomon, ki nem találnád, a bank volt az. Mindenáron időpontot akartak egyeztetni velem egy rövid kis interjúra, amire azonnal ugrottam volna, ha AKKOR hívnak. De nem tették.

De komolyan, ők nem rendezik időpont szerint a szerzett önéletrajzokat? Mégis mi a fenére számítottak öt hónap után? Mertugye valószínű, hogy már elkeltem. Ha nem, akkor annak valami oka van, és ugyan lehet, hogy csiszolatlan gyémátra lelnek, de nyilván ők is megkérdeznék, hogy mi az istenért nem találtam 5 hónapig melót? Mi a baj velem? Főleg, mivel egy elég egyszerű melóról lett volna szó.

Persze lehet, hogy a múltból kaptam hívást? Ezek meglátták az önéletrajzomat, összecsődítették az egész céget, az összes jelentős részvényest, az irodában megállt az idő. Azóta is csak ámulnak, mekkora zseni, valaki hívja már fel, nem akar-e banki ügyintéző lenni a srác! És végre eljutottak a telefonig. De persze ez nekik csak 10 percnek tűnt, a különleges időcsapdájukban. Ha ezt sikerül bebizonyítanom, Nobel díj vár rám! hohohoóóóó