Nem magyar találmány, hogy ne adjunk számlát. Ugyan szeretjük magunkénak hinni, meg ezértartittazországozni, betyáros büszkeséggel kacsintani, hogy tudjuk ám hogy kell okosba megoldani a dolgokat, de akkor sem mi vagyunk az egyedüliek akik használják. Annyit hallani a "bezzeg nyugaton / civilizált országokban" kezdetű mondatokat, de el kell keserítsem lelkes szószólóikat: ez csak a látszat. Igen, Londonban a turistahelyeken még a fagyiárus is ad blokkot, de amint megkapargatjuk a felszínt, itt is kibújik a feketegazdaság.
A pakisztáni zöldséges nem is érti mit szeretnél, amikor valami fecnit kérsz a vásárlásról. Szó szerint sem érti, mert nem tud angolul, meg amúgysem vágja mi a probléma, hiszen megkaptad a két ananászodat, ő meg a pénzt, mi kell még? Hát igen, így olcsóbb, mert a teszkóban egy ananászt kapsz két fontért, az utcán meg kettőt kapsz egy fontért. És azért ez nagyon nem mindegy.
Aztán vannak a vállalkozók is, jelen esetben a kisvárosi autó-motor szerelő. Ebből is megvan persze a bevándorló réteg, azt hiszem a nagyszervízre már odaviszem a gépsárkányt, de ez speciel egy 100%-ig angol műhely, igazi angol szerelősrácokkal. A szóbeli árajánlat 85 fontról szólt, amikor fizetni akartam, azt mondja 99.45 lesz.
Próbáltam finoman jelezni, hogy az árajánlat 85 fontról szólt, de közben fejben már rég sejtettem: Hozzácsapta az áfát. Mondom is neki, hogy nekem nem olyan fontos az az áfa, ha lehet tekintsünk már el tőle. Mintha mi sem lenne természetesebb, megkérdezte, hogy kártyával, vagy készpénzzel szeretnék fizetni. Mikor előrántottam a zsebemből a koszos ötfontosokból álló papírköteget, megenyhült, no problem, 85 fontot szeretne kapni. A pénztárgép is hunyorított picit, és pár percig csak halványabban világított a kis ledecskéje.
Hiába no, Cash is king. A fejlett országokban is.
